Erdélyi kirándulásaimra készülve találtam rá olyan honlapokra / ajánlott oldalak között megtalálhatóak/, amikben rengeteg hasznos információra leltem. Ez bátorított arra, hogy erdélyi élményeimet ezen a módon én is megosszam az érdeklődőkkel.

A képek feltöltése folyamatosan történik, ezért érdemes később is visszalátogatni ide.

Amennyiben honlapom elnyerte tetszését, kérem, hogy küldje tovább ismerőseinek.

2015. január 4.

SZÉK



A település az ún. Erdélyi Mezőségen, a Kis-Szamos egyik mellékvölgyében, dombos vidéken, hegyoldalakkal, völgyekkel szabdalt, nádasokkal, tavakkal tarkított, kopár vidéken fekszik. A község három nagyobb egységre tagolódik: Felszegre, Csipkeszegre és Forrószegre, melyek élesen elkülönülnek egymástól.

A pár éve Széken letelepedett holland Michel van Langeveld táncházat avatott a községben, majd csűrt is épített a község Csipkeszeg nevű részében a 2012-ben felavatott táncház mellé. Egy régi épületben állandó kiállítást nyitott Korniss Péter fotóművész korábban Széken készített fényképeiből.












Erzsike és Michel van Langeveld




































Hollandiából a Mezőségre


Született erdélyieket megszégyenítő jártassággal és odaadással ropja a széki, mezőségi és kalotaszegi táncokat a holland Michel van Langeveld, aki tájházat és táncházat működtet Széken.
Ha a Székre látogató utazó elindul a faluközpontból lefelé a Csipkeszegen, rövidesen egy jó karban levő, hagyományos stílusú házon akad meg a szeme, melynek homlokzatán a holland lobogót lengeti a szél. A kapubejárat utcára néző oldalán két pár csizma lóg, a tornácon pedig száradó kukoricacsövek vagy paprikafüzérek helyett szintén csizmák díszelegnek, legalább két tucat.
A ház ura nem sokat várat magára, ötvenes éveiben járó, energikus, pirospozsgás, mosolygós férfi tűnik fel az udvaron fekete posztópantallóban, a kék mellény alatt fehér ingben, fején széki szalmakalapban. A megjelenése alapján akár tősgyökeres székinek nézhetné bárki a Mihályként bemutatkozó gazdát, akinek csupán tört magyarsága árulkodik külföldi voltáról.
A nagy találkozás
Michel van Langeveld útja a néptáncnak köszönhetően vezetett Németalföldről a mezőségi magyar faluba. Huszonévesen, 1980-ban kezdett el járni egy amatőr tánccsoportba, itt ismerkedett meg többek között a magyar néptáncokkal. Az életében az igazi fordulatot az jelentette, amikor 1985-ben egy könyvesboltba betérve, kezébe került Korniss Péter világhírű magyar fotóművész Elindultam világ útján című, magyar népszokásokat bemutató albuma.
A kötet, melyben a széki táncházat megörökítő képek is vannak, teljesen elbűvölte a holland fiatalembert, olyannyira, hogy néhány nap múlva visszatért a könyvkereskedésbe, s további 15 példányt vásárolt belőle, melyeket a barátainak ajándékozott. Erdélyben a rendszerváltást követően járt először. Széken, a széki emberek között már az első találkozáskor otthon érezte magát. „Húsz perc múlva kitöltötték az első pohár pálinkát, aztán zöldbablevest kaptam, utána pedig megint pálinkát. Úgy éreztem magam, mint Alice Csodaországban. Olyan érzésem volt Széken, mintha újra megszülettem volna” – idézi fel az első találkozás élményét. 1990 óta nem volt olyan év, hogy Michel van Langeveld ne vett volna részt egy erdélyi vagy magyarországi táncháztalálkozón. A néptánc, a magyar népi kultúra iránti érdeklődéstől hajtva az évek során Erdély sok szegletébe eljutott, járt többek között Sófalván, Jobbágytelkén, Gyimesközéplokon és Kalotaszentkirályon. 2004-ben még szorosabbra fonódott a kapcsolata Székkel, ugyanis megvásárolta azt a lebontásra ítélt házat, melyben évtizedeken át Paprikás Kati csipkeszegi táncháza működött.
Amikor eldöntötte, hogy megveszi az ingatlant, azt is tudta, hogy ismét táncházat szeretne működtetni benne. „Hozzá akarok járulni a magyar hagyományok megőrzéséhez. Ez különösen fontos Széken, mert itt van a magyar táncházmozgalom forrása, ez a falu ihlette meg annak magyarországi elindítóit” – mondja lelkesen.
Az egykori táncházat igényesen felújították, hagyományos széki stílusban rendezték be, tájházként üzemel. Az udvar végében egy rossz állapotban levő, értéktelen épület volt, melynek helyére vendégházat s egy csűrt építettek, nyaranta ez utóbbiban szokták ropni a táncot. Michel van Langeveld tavaly márciusban telepedett meg véglegesen Széken. Azt követően, hogy édesanyja meghalt, immár semmi sem kötötte Hollandiához: a gyámhatóságnál, ahol hivatalnokként dolgozott, felmondott, a házát pedig eladta. Most azt csinálja, amit igazán szeret: táncol, és lehetőséget teremt erre mások számára, táncot tanít, turistákat fogad, és megpróbál tenni a magyar a népi kultúra megőrzéséért. Időközben megtalálta élete párját is, akivel a kolozsvári Farkas utcai református templomban fogadtak örök hűséget egymásnak.
A székivé lett holland az általa létrehozott Csipkeszeg Alapítványon keresztül rendszeresen szervez táncházat, valamint népzene-, néptánc- és hangszeroktató programokat Pali Marci helyi prímás és bandája segítségével. Az alapítvány augusztusban állandó tárlatot nyit Széken Korniss Péter fotográfiáiból, a távlati tervek között pedig egy, a közelmúltban lebontott, táncházként szolgált épület újjáépítése szerepel, az abból megvásárolt faanyag felhasználásával.

http://www.erdely.ma/nephagyomany.php?id=121892&cim=hollandiabol_a_mezosegre