A székely szabadság napja
alkalmából a Székelyföldért Társaság megemlékezést tartott a budapesti Hősök
terén a székely vértanúk 1854-es kivégzésének évfordulóján.
1854. március 10-én végezték ki a marosvásárhelyi
Postaréten a székely vértanúkat. Bágyi Török János kollégiumi tanár, Martonosi Gálfi Mihály ügyvéd és
Nagyváradi Horváth Károly földbirtokos a Makk-féle összeesküvés tagjaiként
kívánták az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját újra
fellobbantani.
A nemzeti önrendelkezés volt az a cél, amelyért életüket adták, példát mutatva bátorságból és hűségből az utókornak.
A kivégzés színterén, a Postaréten 1875-ben emlékművet avattak fel; az emlékbeszédet Orbán Balázs tartotta, feliratát Jókai Mór írta:
„Szent hely ez óh vándor! egy nemzet tette e jelt itt Leghűbb gyermekei végzetes sírja fölé! Élni szabadságban, vagy ezért meghalni merészen: Ezt hitték, vallták s haltak érte híven. Törvényes, szabad és független nemzeti állás Intő szobra legyen honfi, e drága jel itt! 1874.”
A ma élő székelyek számára ez a nap nemcsak a közös emlékezés napja, de az összetartozásé is. A tudatos, közös fellépésé a nemzeti önrendelkezés jegyében.
A Makk-féle összeesküvés néven ismert mozgalmat Makk József szervezte, Kossuth Lajos nevében és felhatalmazásával, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc folytatásaként a Habsburg-uralom ellen.
Az 1848-as forradalom leverése után a magyar táradalomban tovább élt a remény, hogy a szabadságharc külföldi segítséggel újrakezdhető. Ez a remény segített abban, hogy az elnyomást el tudják viselni, de külpolitikai szempontból nem volt reális alapja. Ennek ellenére a magyarság várta egyrészt az angol, francia, esetleg török segítséget, Kossuth és Bem József visszatérését.
Makk József tüzérezredes vállalkozott az erdélyi fegyveres felkelés megszervezésére. 1851-ben kiment Törökországba Kossuthhoz és együtt kidolgozták a felkelés tervét. 1851. június 25-én Kossuth írásos meghatalmazást adott Makknak a mozgalom előkészítésére. A felhatalmazás kiterjedt a hadsereg újjászervezésére, a fegyverek és hadi felszerelések beszerzésére is.
A mozgalom célja a magyarországi Habsburg-uralom megdöntése, illetve Magyarország függetlenségének kivívása volt, és ehhez a törvényes alapot az 1849. április 14-ei trónfosztás képezte. A mozgalom célkitűzései több változatban eljutottak Magyarországra, de mivel a függetlenség ügyét nem kapcsolták össze a társadalmi átalakulás továbbvitelének szükségességével és a nemzetiségi kérdést is csak felemás módon kívánták rendezni, ezért nem voltak alkalmasak a felkeléshez szükséges széles tömegbázis megteremtésére.
A szervezkedés központja Bukarestben volt, Nagy József szabómester házában. Ez lehetőséget nyújtott arra, hogy felvegyék a kapcsolatot a román forradalmárokkal. A mozgalom előkészítésébe Makk az 1848-as forradalomból ismert emberei közül azokat vonta be, aki beszéltek románul: Figyelmessy Fülöp, Rózsafi Mátyás, Szarka László, Borza Áron és Hajnal Róza.
A mozgalomba azonban sikerült beépülnie egy osztrák kémnek is: Bíró Mihály, aki Török János egyik legközelebbi munkatársa volt, Ignatz A. néven értesítéseket küldött Heydte bárónak, az osztrák hadsereg székelyudvarhelyi körzetparancsnokának. Bíró, aki 1849-ben fogságba esett, annak köszönhette gyors kiszabadulását, hogy bécsi ügynökké vált. 1851 őszén átadta az osztrákoknak az emigrációban tartózkodó vezérektől érkezett utasításokat, a szervezet levelezését és rejtjelkulcsát.
Az árulás következményeképpen 1851 szilveszterén házkutatást tartottak Makk bukaresti titkos székhelyén. Az ezredest a házigazda Nagy József lélekjelenlétének köszönhetően nem tudták letartóztatni, de iratai a császári hatóság kezébe kerültek és ezeknek alapján megkezdődött a szervezet módszeres felgöngyölítése.
1852. január 24-én éjjel letartóztattak körülbelül hatvan mozgalmárt, köztük három nőt, és a nagyszebeni fogházba szállították őket. A külföldre menekült Makk eközben Erdélybe küldte Várady József volt honvéd főhadnagyot, azzal a feladattal, hogy újból építse ki a hálózatot és – tekintettel a várhatóan kirobbanó orosz-török háborúra – gyorsítsa meg a fegyveres felkelés előkészületeit.
A várt tömeges csatlakozás azonban elmaradt, Várady csak egy nagyon kis létszámú csapatot tudott felfegyverezni, amelynek a lakosság passzív magatartása miatt még az élelmezés is gondot okozott. Az osztrák hatóságok így a szabadcsapat tagjainak nagy részét komolyabb erőfeszítés nélkül el tudták fogni és 1854. február 14-én Várady Józsefet is kézre tudták keríteni.
A letartóztatottak kihallgatása két éven át tartott, majd következett a megtorlás. Az összeesküvés vezetőit felakasztották, a többi résztvevőre 5-18 évi várfogságot szabtak ki.
A vértanúk. Az udvarhelyszéki Bágy szülötte, Török János a Marosvásárhelyi Református Kollégium teológia szakos tanára volt. Részt vett a szabadságharcban, elfogták, de Bem kiszabadította. Kivégzésekor 47 éves volt. Az udvarhelyszéki, Martonoson született Gálfi Mihály mint szolgabíró kezdte közszereplését, majd ügyvédként folytatta. 1854-ben 37 éves volt. A háromszéki Teleken született Horváth Károly földbirtokosként élt. Kivégzésekor 25 éves volt. Mindhármukat a nagyszebeni császári-királyi haditörvényszék ítélte halálra 1853. október 11-én.
A nemzeti önrendelkezés volt az a cél, amelyért életüket adták, példát mutatva bátorságból és hűségből az utókornak.
A kivégzés színterén, a Postaréten 1875-ben emlékművet avattak fel; az emlékbeszédet Orbán Balázs tartotta, feliratát Jókai Mór írta:
„Szent hely ez óh vándor! egy nemzet tette e jelt itt Leghűbb gyermekei végzetes sírja fölé! Élni szabadságban, vagy ezért meghalni merészen: Ezt hitték, vallták s haltak érte híven. Törvényes, szabad és független nemzeti állás Intő szobra legyen honfi, e drága jel itt! 1874.”
A ma élő székelyek számára ez a nap nemcsak a közös emlékezés napja, de az összetartozásé is. A tudatos, közös fellépésé a nemzeti önrendelkezés jegyében.
A Makk-féle összeesküvés néven ismert mozgalmat Makk József szervezte, Kossuth Lajos nevében és felhatalmazásával, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc folytatásaként a Habsburg-uralom ellen.
Az 1848-as forradalom leverése után a magyar táradalomban tovább élt a remény, hogy a szabadságharc külföldi segítséggel újrakezdhető. Ez a remény segített abban, hogy az elnyomást el tudják viselni, de külpolitikai szempontból nem volt reális alapja. Ennek ellenére a magyarság várta egyrészt az angol, francia, esetleg török segítséget, Kossuth és Bem József visszatérését.
Makk József tüzérezredes vállalkozott az erdélyi fegyveres felkelés megszervezésére. 1851-ben kiment Törökországba Kossuthhoz és együtt kidolgozták a felkelés tervét. 1851. június 25-én Kossuth írásos meghatalmazást adott Makknak a mozgalom előkészítésére. A felhatalmazás kiterjedt a hadsereg újjászervezésére, a fegyverek és hadi felszerelések beszerzésére is.
A mozgalom célja a magyarországi Habsburg-uralom megdöntése, illetve Magyarország függetlenségének kivívása volt, és ehhez a törvényes alapot az 1849. április 14-ei trónfosztás képezte. A mozgalom célkitűzései több változatban eljutottak Magyarországra, de mivel a függetlenség ügyét nem kapcsolták össze a társadalmi átalakulás továbbvitelének szükségességével és a nemzetiségi kérdést is csak felemás módon kívánták rendezni, ezért nem voltak alkalmasak a felkeléshez szükséges széles tömegbázis megteremtésére.
A szervezkedés központja Bukarestben volt, Nagy József szabómester házában. Ez lehetőséget nyújtott arra, hogy felvegyék a kapcsolatot a román forradalmárokkal. A mozgalom előkészítésébe Makk az 1848-as forradalomból ismert emberei közül azokat vonta be, aki beszéltek románul: Figyelmessy Fülöp, Rózsafi Mátyás, Szarka László, Borza Áron és Hajnal Róza.
A mozgalomba azonban sikerült beépülnie egy osztrák kémnek is: Bíró Mihály, aki Török János egyik legközelebbi munkatársa volt, Ignatz A. néven értesítéseket küldött Heydte bárónak, az osztrák hadsereg székelyudvarhelyi körzetparancsnokának. Bíró, aki 1849-ben fogságba esett, annak köszönhette gyors kiszabadulását, hogy bécsi ügynökké vált. 1851 őszén átadta az osztrákoknak az emigrációban tartózkodó vezérektől érkezett utasításokat, a szervezet levelezését és rejtjelkulcsát.
Az árulás következményeképpen 1851 szilveszterén házkutatást tartottak Makk bukaresti titkos székhelyén. Az ezredest a házigazda Nagy József lélekjelenlétének köszönhetően nem tudták letartóztatni, de iratai a császári hatóság kezébe kerültek és ezeknek alapján megkezdődött a szervezet módszeres felgöngyölítése.
1852. január 24-én éjjel letartóztattak körülbelül hatvan mozgalmárt, köztük három nőt, és a nagyszebeni fogházba szállították őket. A külföldre menekült Makk eközben Erdélybe küldte Várady József volt honvéd főhadnagyot, azzal a feladattal, hogy újból építse ki a hálózatot és – tekintettel a várhatóan kirobbanó orosz-török háborúra – gyorsítsa meg a fegyveres felkelés előkészületeit.
A várt tömeges csatlakozás azonban elmaradt, Várady csak egy nagyon kis létszámú csapatot tudott felfegyverezni, amelynek a lakosság passzív magatartása miatt még az élelmezés is gondot okozott. Az osztrák hatóságok így a szabadcsapat tagjainak nagy részét komolyabb erőfeszítés nélkül el tudták fogni és 1854. február 14-én Várady Józsefet is kézre tudták keríteni.
A letartóztatottak kihallgatása két éven át tartott, majd következett a megtorlás. Az összeesküvés vezetőit felakasztották, a többi résztvevőre 5-18 évi várfogságot szabtak ki.
A vértanúk. Az udvarhelyszéki Bágy szülötte, Török János a Marosvásárhelyi Református Kollégium teológia szakos tanára volt. Részt vett a szabadságharcban, elfogták, de Bem kiszabadította. Kivégzésekor 47 éves volt. Az udvarhelyszéki, Martonoson született Gálfi Mihály mint szolgabíró kezdte közszereplését, majd ügyvédként folytatta. 1854-ben 37 éves volt. A háromszéki Teleken született Horváth Károly földbirtokosként élt. Kivégzésekor 25 éves volt. Mindhármukat a nagyszebeni császári-királyi haditörvényszék ítélte halálra 1853. október 11-én.
