Erdélyi kirándulásaimra készülve találtam rá olyan honlapokra / ajánlott oldalak között megtalálhatóak/, amikben rengeteg hasznos információra leltem. Ez bátorított arra, hogy erdélyi élményeimet ezen a módon én is megosszam az érdeklődőkkel.

A képek feltöltése folyamatosan történik, ezért érdemes később is visszalátogatni ide.

Amennyiben honlapom elnyerte tetszését, kérem, hogy küldje tovább ismerőseinek.

2011. július 25.

CSÍKSZENTKIRÁLY

Csíkszentkirály egyházközséget először 1333-ban említették az írásos dokumentumok. 1566-ban Zent Király formában, 1570-ben Szentkirál, Szentkirálj, 1602-ben Szentkirály, 1695-ben Szent Király néven fordult elő. A falu neve azt igazolja, hogy egykor Szent István király tiszteletére szentelt temploma volt.
Római katolikus temploma román kori alapokra épült a 15. század második felében. 1759 és 1773 között bővítették, és tornyát magasították. 1790-ben barokk előcsarnokot, 1900-ban oldalkápolnát építettek hozzá.
A 13. században épült román kori templom emlékét őrzi a torony alatti köríves, egyszerűen hornyolt kő ajtókeret, valamint a déli kapu kőkeretének darabjai. Ugyancsak a román kori templomból maradt meg a keresztelőmedence.





2001-ben készült Szent István király egész alakos szobra.





A falon kívül, az északi oldalon kősíremlékek láthatók, amelyek a régi temető helyét jelölik.



Az egykori NÉP-ISKOLA épülete 1892-ből.