Erdélyi kirándulásaimra készülve találtam rá olyan honlapokra / ajánlott oldalak között megtalálhatóak/, amikben rengeteg hasznos információra leltem. Ez bátorított arra, hogy erdélyi élményeimet ezen a módon én is megosszam az érdeklődőkkel.

A képek feltöltése folyamatosan történik, ezért érdemes később is visszalátogatni ide.

Amennyiben honlapom elnyerte tetszését, kérem, hogy küldje tovább ismerőseinek.

2011. július 25.

CSÍKSOMLYÓ, BARÁTOK FEREDŐJE


A kegytemplom mögötti területen az egykori forrás vizét a csíksomlyói barátok medencébe fogták és magánfürdőt alakítottak ki maguknak. Imets Fülöp Jákó szerint a szerzetesek a fürdőt “lábvontatásra használták”, mivel annak vize csúzos bántalmak ellen igen hatásos volt. 1863 után a a barátok magánfürdője mellett kialakították a gimnáziumi “uszodát” is, amely versenytársa lett a ferencesek fürdőjének vagyis a Barátok Feredőjének. A diákok fürdője azonban, már 1866-ban felújításra szorult. Csík vármegye hozzájárulásával, 300 forint költségből, 1875-ben Imets Fülöp Jákó gimnáziumigazgató vezette csíksomlyói olvasókör felújította. Fürdőtársaságot alapítottak, amelynek fő feladata a fürdő tisztántartása volt. Az épület Pál Gábor tanár terve szerint készült. Ez a kis fürdő alkalmas volt a “nyári jótékony üdülés elősegítésére.”
2006-ban a Ferencesek feredőjét újból felépítették és használatba adták a nagyközönségnek.