Erdélyi kirándulásaimra készülve találtam rá olyan honlapokra / ajánlott oldalak között megtalálhatóak/, amikben rengeteg hasznos információra leltem. Ez bátorított arra, hogy erdélyi élményeimet ezen a módon én is megosszam az érdeklődőkkel.

A képek feltöltése folyamatosan történik, ezért érdemes később is visszalátogatni ide.

Amennyiben honlapom elnyerte tetszését, kérem, hogy küldje tovább ismerőseinek.

2011. július 25.

CSÍKMINDSZENT


Csíkmindszentet és templomát az 1333-1334-es pápai tizedjegyzékben említették először. A templom régebbi eredetére két kőbe vésett dátum is utal: a sekrestye külső falán, a nyugati ablak felett lévő 1230-as évszám és a templom kerítésébe beépített kövön olvasható 1247-es évszám. Az első templom valószínűleg már az Árpád-korban megépülhetett, ezt bizonyítja a kis félköríves ablak. A 13. századi templom a gótikus korban késő gótikus szentélyt kapott. Az 1333-as évi oklevelek, valamint a Szent László-legenda falképe alapján a templom már a 14. században állt. Az egykori kis templom szentélye mellett sekrestye épült.




Szentélyének északi falán magasra helyezett, befejezetlennek tűnő gótikus szentségtartófülke áll.