Erdélyi kirándulásaimra készülve találtam rá olyan honlapokra / ajánlott oldalak között megtalálhatóak/, amikben rengeteg hasznos információra leltem. Ez bátorított arra, hogy erdélyi élményeimet ezen a módon én is megosszam az érdeklődőkkel.

A képek feltöltése folyamatosan történik, ezért érdemes később is visszalátogatni ide.

Amennyiben honlapom elnyerte tetszését, kérem, hogy küldje tovább ismerőseinek.

2011. január 20.

NYERGES-TETŐ

A Csíki-medencét a Háromszéki-medencével összekötő 11B jelű út mellett található a Nyerges-tető, 895 m magasságban. Az 1848-49-es szabadságharc során, a segesvári ütközet elvesztése után Gál Sándor tábornok megpróbálta összegyűjteni, rendezni a megmaradt csapatokat. A Nyerges-tető védelmét a Tuzson János vezette 200 székelyre bízta, akik augusztus 1-én többször visszaverték a sokszoros túlerőben lévő kozák csapatokat, de végül azok egy román pásztor segítségével a védők háta mögé kerültek, és így győzték le őket. Itt van a hősök temetője az emlékművel.
Forrás










Kányádi Sándor

NYERGESTETŐ

A néhai jó öreg Gaál Mózesre,
gyermekkorom regélőjére is emlékezve

Csíkországban, hol az erdők
zöldebbek talán, mint máshol,
ahol ezüst hangú rigók
énekelnek a nagy fákon,
s hol a fenyők olyan mélyen
kapaszkodnak a vén földbe,
kitépni vihar sem tudja
másképpen, csak kettétörve,
van ott a sok nagy hegy között
egy szelíden, szépen hajló,
mint egy nyereg, kit viselne
mesebeli óriás ló.
Úgy is hívják: Nyergestető;
egyik kengyelvasa: Kászon,
a másik meg, az innenső,
itt csillogna Csíkkozmáson.
Nemcsak szép, de híres hely is,
fönn a tetőn a nyeregben
ott zöldellnek a fenyőfák
egész Csíkban a legszebben,
ott eresztik legmélyebbre
gyökerüket a vén törzsek,
nem mozdulnak a viharban,
inkább szálig kettétörnek.
Évszázados az az erdő,
áll azóta rendületlen,
szabadságharcosok vére
lüktet lenn a gyökerekben,
mert temető ez az erdő,
és kopjafa minden szál fa,
itt esett el Gál Sándornak
száznál is több katonája.
Véres harc volt, a patak is
vértől áradt azon reggel.
Támadt a cár és a császár
hatalmas nagy hadsereggel.
De a védők nem rettentek
- alig voltak, ha kétszázan -,
álltak, mint a fenyők, a harc
rettentő vad viharában.
Végül csellel, árulással
délre körülvették őket,
meg nem adta magát székely,
mint a szálfák, kettétörtek.
Elámult az ellenség is
ekkora bátorság láttán,
zászlót hajtva temette el
a hősöket a hegy hátán.
Úgy haltak meg a székelyek,
mind egy szálig, olyan bátran,
mint az a görög háromszáz
Termopüle szorosában.
Nem tud róluk a nagyvilág,
hőstettükről nem beszélnek,
hírük nem őrzi legenda,
dicsőítő harci ének,
csak a sírjukon nőtt fenyők,
fönn a tetőn, a nyeregben,
s azért zöldell az az erdő
egész Csíkban a legszebben.
1965